Mindenki életében eljön az az idő, amikor rájön, hogy pontosan melyik is az a zenei műfaj, ami a legközelebb áll a szívéhez. Ez lehet egy, kettő vagy akár többféle stílus is, a határ a csillagos ég. Van, akinek az egész életét végigkíséri a zene szeretete, de van olyan, akit nem feltétlenül ez a világ köt le, hanem sokkal inkább más. Olyasmi, amiben megtalálja saját magát, ami szórakoztatja, ami a legjobban tetszik neki.
Én azok közé tartozom, akiknek az egész életét már gyerekkora óta végigkíséri a zene. Ugyan nem vagyok zenész, de már egész kicsi koromban kirajzolódott nálam, hogy melyik stílus is áll hozzám a legközelebb. Imádom a metál zenét, nálam ez a favorit. De mellette ugyanúgy meghallgatok mást is, sőt, nagy kedvencem Celine Dion vagy éppenséggel a régi idők zenéi. Amikor én voltam kicsi, na, azok voltak a jó számok. Legyen szó popról, vagy kicsit diszkósabb zenéről, ami a 80-90-es években divat volt, az minden mennyiségben jöhet. Ezekre a számokra – amit egyébként az egész világ ismer – jó visszagondolni, megmosolyogni a gyerek-vagy éppen tinikort. De a retrohoz hozzátartozik a 60-70-es évek is, legalábbis az én ízlésemnek megfelelően, még van is itthon egy rádió, ahol csak ilyen zenét adnak.
Szóval a zenei ízlésem eléggé szerteágazó, mert sok mindent meghallgatok, de a keményebb műfaj az, ami igazán a szívem csücske. Már gyerekkorom óta rendszeresen járok koncertekre, a mai napig imádom. Van, hogy akár heti 2 alkalommal is elmegyünk a haverokkal. Ez köszönhető annak, hogy az itthoni koncertszervezők nagyon jól végzik a dolgukat és évről évre olyan neveket sikerül Magyarországra csábítani, hogy a nagyközönség néha csak tátott szájjal kapkodja a fejét, mert nem tudja követni ezt a sok eseményt.
Én azt mondom, hogy aki teheti, az járjon el koncertekre és hallgasson minél több zenét, mert az jót tesz a léleknek is!