Egy barátom, Tibor imádja a régi lemezeket. Egyébként civil foglalkozása szerint egy cégnek szállítja ki és szereli össze a raktár polc rendszereket. Van, akinek ilyen a munkája, de a hobbija ettől sokkal finomabb és művészibb. Igazán üdítő társaság.
Vele történt meg, nem régen mesélte, hogy egy lemezbolt raktárát kellett felújítani, a polcokat beszállítani, majd beszerelni. Azt mondja, ez volt élete melója. Mikor mesélte a szemei úgy csillogtak, mint egy kisgyereknek, akinek az anyukája belement, hogy olvasson neki még egy mesét, mielőtt aludni kell mennie. Szinte tényleg csak a gyerekek tudnak olyan átütő örömmel mesélni valamiről, mint Tibi erről. Tulajdonképpen vicces jelenség is, ahogy az egyébként elég nagy darab, karika fülbevalós haverom ilyen lelkesen mesél. Szóval a lényeg, hogy beszabadult a lemezbolt raktárába, ahol rengeteg bakelit és kazetta fogadta. Tibor gyűjti az ilyesmit. Én személy szerint azt hittem, hogy az internetes zenemegosztók, alkalmazások, streamelések korában egy lemezbolt meg sem tud maradni, fenn sem lehet tartani, de a Tibihez hasonló megszállott tagok miatt ezek szerint még mindig van ennek a műfajnak is létjogosultsága. Azt mondta, minden kedvencéből tartottak raktáron és volt egy csomó ritkaság. A lemezbolt tulajdonosa meg azt mondta, hogy régen találkozott ennyire hozzáértő emberrel, pedig az állandó vásárlók se semmik. Tibinek egyébként van saját lemezboltja, ahova rendszeresen jár újakat venni, akár mai zenéről van szó, akár valami nagy klasszikusról. Legnagyobb szívfájdalma, hogy befejezte annak a boltnak a raktár polcait, pedig azt mondja, az a néhány nap, amíg azt a raktárt csinálták, az volt a legkellemesebb munkája már nagyon rég óta