A nagy példakép és az alkoholizmus fokozatai

Mindenki életében vannak olyan emberek, akikre felnéz, sőt, olyanok is, akikre szabályos példaképként tekint. Van, akinek ez egy író, másoknak egy sportoló, nekem pedig egy zenész töltötte be ezt a szerepet. Gyerekkorom óta foglalkozom zenével, és bár sosem lett a fő tevékenységem, azt hiszem életem végéig el fog kísérni. Viszont az, hogy a munka mellett megtartottam a muzsikálást hobbinak, lehetőséget biztosított ahhoz, hogy különböző zenekarokhoz is csatlakozzak. Olyan mondjuk nem fordult elő, hogy egyszerre kettőnél több lett volna, viszont a legutóbbi olyan volt a számomra, mint egy valóra vált álom. Igen, azért, mert így lehetőségem nyílt együtt zenélni a példaképemmel is! Persze a rózsaszín köd ilyenkor hamar felszáll, és előjönnek azok a hibák, amiket egy rajongó sosem láthat, így az alkoholizmus fokozatai is gyorsan feltűntek, mikor ez a kedvenc gitárosom keményen inni kezdett, de a többiekkel összefogva úgy döntöttünk, hogy nem hagyunk egy ilyen tehetséget veszni hagyni, és segíteni fogunk neki!

alkoholizmus fokozatai

Óriási lehetőségnek tartottam, amikor meghívtak abba a zenekarba, amit már előtte évekig folyamatosan figyelemmel kísértem és szerettem. És csak a hab volt a tortán, hogy így egy társaságba kerülhettem ezzel a gitárossal, akiért már kölyökkorom óta rajongtam. Természetesen azonnal igent mondtam rá, már csak azért is, hogy személyesen megismerkedhessek vele, végre elmondhassam, hogy mennyire tisztelem és becsülöm a munkásságát. Persze végül ennyire közvetlenül ne került erre sor, de azért amikor csak tudtam, mindig a tudtára adtam, hogy nem csak zenésztársa, de rajongója is vagyok. Szerencsére hamar sikerült vele is nagyon jó viszonyba kerülni, így különösen fájó volt, amikor láthatóan elkezdett lefelé csúszni a lejtőn. Egyik szerencsétlenség érte a másik után: elhagyta az élettársa, ki kellett költöznie a lakásából és még a kutyája is elpusztult. Ezek elegendőek voltak ahhoz, hogy az ital után nyúljon. Az a mondás, hogy a pohár fenekére nézett egy kicsit enyhe, sokkal inkább többet látta a pohár fenekét, mint bármi mást. Hízni és püffedni kezdett, igénytelen lett, feledékennyé vált, és a teljesítménye is jelentősen visszaesett.

A többiekkel nekünk is feltűnt a rövid idő alatt végbemenő, radikális változás. Össze is hívtunk egy gyűlést, sőt, még a többi zenekarának egy-egy tagját is elhívtuk, és megtanácskoztuk, hogy ez így nem mehet tovább. Ebben mindenki egyetértett, és az egyik srácnak volt is már kész ötlete. Elővette a laptopját, és megnyitott egy weboldalt, amit egy ideje már nézegetett erre a célra. Egy addiktológiai klinika oldala volt, amit egy család és a hozzájuk csatlakozó szakértők üzemeltetnek. Idehaza merőben újszerű eljárással kezelik a hozzájuk fordulókat, és a hagyományos protokollhoz képest egy sokkal gyorsabb és hatékonyabb módszert használnak. Mindössze egyetlen hónap leforgása alatt képesek látványos változásokat és eredményeket elérni, így a kezelt beteg nem szakad ki a világból fél évre. Ráadásul az általuk kezelt, már felépülő alkoholisták is segítenek a terápiában, hogy még jobb eredményt tudjanak elérni. Igaz, nem egy olcsó kezelés, de megegyeztünk, hogy összedobunk egy alapot, és rendezünk egy titkos jótékonysági koncertet is, hogy még többet tudjuk gyűjteni. Így pedig már kész tényként tudjuk szembesíteni drága gitárosunkat a dologgal, nem kell talányokban beszélni.

Egy második találkozót is szerveztünk, még több zenésztárssal és az érintettel is. Ott szembesítettük az aggodalmunkkal és megmutattuk neki, mire is gondoltunk. Először elküldött mindenkit melegebb éghajlatra, de utána kicsit jobban belegondolt a dolgokba, és egészen meghatódott, hogy ennyien gondolnak rá. Amikor elárultuk, hogy már össze is hoztuk a kezelés árának nagy részét, még meg is könnyezte az egészet. Megállapodtunk, hogy nem fogjuk elengedni a kezét, de mindenképpen vegye fel a kapcsolatot a klinikával, ha már vettük a fáradságot és ennyi mindent megtettünk érte. Azt is megbeszéltük, hogy felváltva fogunk rá vigyázni, hogy nehogy hirtelen meggondolja magát, és végül semmissé váljon a szándéka. Szerencsére azóta megvolt a konzultáció, az állapotfelmérés, és kiderült, hogy még pont időben léptünk közbe ahhoz, hogy a folyamat megállítható legyen. Így tehát ár csak annak kell eljönnie, hogy bevonulhasson a klinikára, és remélhetőleg egy megújult, életvidám zenésztársat kapunk vissza, nem azt a roncsot, akit elküldtünk.