Vannak olyan kialakult szokásaim, amikhez nagyon szeretek ragaszkodni, és a kedvem nem túl jó, ha véletlenül máshogy alakulnak a dolgok. Így vagyok a reggelemmel is. Azt tudni kell, hogy nem vagyok éppen egy reggeli típus. Annak ellenére, hogy korán kelni szeretek olyan értelemben, hogy sok dolgomat el tudnom intézni így, de ennek ellenére nehezen viselem. Ha rajtam múlna, legszívesebben aludnék este 10-től reggel 10-ig, talán akkor lennék kipihent, de ez nem igazán kivitelezhető.
Amikor egyetemista voltam, akkor rengeteget keltem nagyon korán, hogy tudjak tanulni, fel tudjak készülni egy – egy zárthelyi dolgozatra vagy vizsgára. Hogy ébren tudjak maradni, először energiaitallal próbálkoztam, de attól annyira felment a vérnyomásom, hogy tudtam, ez az ital nem nekem való lesz. Ekkor próbáltam ki először a kávét, ami azért volt érdekes, mert korábban nem szerettem az ízét. Ekkor kezdődött a nagy szerelmem ezzel a nedűvel, ami azóta is töretlenül tart. Látható, hogy már nagyon hosszú ideje beépült a reggeli rutinomba a kávézás. Enélkül nem tudok, sőt nem is szeretnék felébredni. A férjemnek (akkoriban még barátomnak) ez nagyon furcsa volt, mert ő maga nem kávézott, miattam szokott rá. Azóta minden reggel ágyba kapom a frissítő kávémat, közben a férjem benyomja a kedvenc rádióadónak és zenét hallgatunk, és ez az egyik kedvenc mozzanatom a reggelben. Ha nem kávézhatok, nagyon morcos tudok lenni, és erre akkor jöttem rá, mikor egy időben próbáltam róla leszokni, de nem sült el túl jól. Egész nap feszült voltam és borzasztóan fájt a fejem, így gyorsan fel is hagytam ezzel a dologgal. Inkább élek egy ilyen “káros szenvedéllyel” együtt, de ezt újra nem szerettem volna megismételni.
Az egyik délután szerettem volna főzni egy csésze kávét, azonban bekövetkezett egy olyan esemény, amely enyhén szólva felzavarta a lelki békémet. Tönkrement a kedvenc kávéfőzőm. Egy egyszerű eszpresszó gépről volt szó, de annyira szerettem az ízét annak a kávénak, amit ez főzött, hogy nagyon szomorú lettem miatta. A férjem ezt látta rajtam, ő sem örült neki, de akkor jutott el a végső elhatározásra, amikor felfogta, hogy ez azt jelentené, hogy akár több reggelen keresztül nem lesz kávé, ami a szeszélyes természetemet megzabolázza. Ezért úgy döntött, hogy sürgősen új kávéfőző után néz, mert nem lesz így túl boldog az élete.
A férjem talált is egy olyan weboldalt, ahol rengeteg kávéfőző között lehet válogatni. Mindenki megtalálhatja a számára megfelelő darabot, nem kell aggódni, hogy hoppon marad az ember. Mondtam a férjemnek, hogy nézelődjön egy hasonló eszpresszó gép után, mint ami eddig volt, tökéletesen kiszolgált minket hosszú évekig, jó lesz egy majdnem ugyanilyen darab. De ő erőlködött, hogy nem, ezúttal veszünk egy komolyabb gépet, mert szerinte megérdemeljük. Én aztán nem ellenkeztem, főleg, hogy azt mondta, hogy ez egy ajándék lesz tőle nekem. Ezután megkért, hogy üljek oda a számítógép elé, és keressek egy olyat, ami nekem tetszik, nem számít az ára. Ezen nagyon meg voltam lepődve, mert kettőnk közül mindig ő volt az, aki jobban a fogához verte a garast.
Elég sok oldalt végignéztem, míg ráakadtam a tökéletes darabra. Egy automata kávéfőző volt, Philips márkájú. Már itt szimpatikus volt, mert több háztartási eszközöm ilyen gyártmányú, és mindegyikkel teljesen meg vagyok elégedve. Ezután elkezdtem olvasni a leírását, hogy kicsit informálódjak és megbizonyosodjak róla, hogy ez lesz a megfelelő darab. Ami nagyon tetszett, az a tejhabosítója volt. Főleg délután szeretek meginni egy nagy bögre tejeskávét, olyankor mindig jobban esik, mint egy erős presszó. Annak inkább reggel van hangulata. Arra gondoltam, hogy ezzel a tejhabosítóval olyan kávét tudnék csinálni, mint amilyet a kávézókban lehet kapni.
A másik különlegesség, amit a leírásban olvastam, az az volt, hogy egy különleges főzési technikának köszönhetően krémes és aromás kávét tud az ember elkészíteni a saját otthonában. Ezt úgy lehet elérni, hogy a kávéfőző szabályozza a víz hőmérsékletét, ami 90 és 98 fok között van, így aromás kávé fő le. De lehet állítani az aromaerősséget és a kávémennyiséget is, így teljesen személyre szabható az élmény. Ennek azért is örültem, mert néha előfordult, hogy több kávét tettem a szűrőbe, mint amennyit szerettem volna, így nagyon erősre sikerült az ital, azt meg annyira nem szeretem. De ezzel a funkcióval az ilyen “balesetek” teljesen megelőzhetőek.
A tisztítása is nagyon egyszerű, akár 5000 csésze kávéig nem kell a gépet vízkőtleníteni. A férjem mondta, hogy akkor itt el is dőlt, hogy ez lesz a mi termékünk, aminek az oka a múltra vezethető vissza. Egyszer történt olyan, hogy ki szerettem volna tisztítani a kávéfőzőnket, és szokás szerint öntöttem bele ecetes vizet, hogy azzal néhányszor lefőzzem magában és így kitisztítsa, és megelőzzem azt, hogy elromoljon. Igen ám, csak ezt egy idő után elfelejtettem, és a férjem szeretett volna inni egy csésze kávét, én meg persze szívesen főztem is neki. Szépen lefőztem az ecetes vizet és tálaltam neki, mint aki jól végezte a dolgát. Sosem fogom elfelejteni az arcát, amikor belekortyolt az italába, utána nagyon sokáig prüszkölt. Azt is megfogadta, hogy innentől nem hagyja nekem, hogy én tisztítsam a kávéfőzőt, hanem ez az ő feladatai közé fog tartozni.
De ezen az oldalon nem csak kávéfőzőket lehet kapni, hanem ezer más dolgot is. Kicsit aggódtam, amikor a férjem elkezdett másfelé is nézelődni, mert ismerve őt, megrendel mindent, ami megtetszik neki. Ez viszont a pénztárcánknak nem tett volna túl jót. Végül sikerült lebeszélnem róla, hogy a gépen kívül bármi mást is megvegyen. Már csak az volt hátra, hogy megérkezzen a kávéfőző, amit rendeltünk. Nagyon nehezen viseltem azt a néhány reggelt, amit kávé nélkül kellett végigcsinálnom, egy örökkévalóságnak tűnt. Éppen ezért örültem nagyon, mikor végre a futár hozta a szállítmányt, és ki is próbálhattuk.
Szerencsére pont ugyanolyan volt, mint ahogyan azt vártuk. Minden egyes kávézás alkalmával olyan érzésünk van, mintha egy kávézóban lennénk, olyan jó minőségű italt lehet vele főzni. A férjem sem bánta meg ezt a vásárt, azóta ő is gyakrabban iszik kávét, mert olyan könnyen lehet kezelni az eszközt, hogy még neki sem okoz problémát. Ha bárki kérdezi, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ezt vegye meg, mert komolyan, egy teljesen új kávéélményt tár az ember elé. Nem degradálom le a régi kávéfőzőnket, de össze sem lehet hasonlítani semmi téren az előző géphez képest ezt az újat. Ha bármit választhatnék, akkor sem döntenék máshogy, remélem, sokáig ki fog minket szolgálni ez a termék!