Mint az egyetlen muzikális lélek a családban, már hozzászoktam, hogy én vagyok a sztár minden közös összejövetelen. Már-már hagyománnyá vált, hogy minden alkalommal eléneklek egy dalt, hogy anyuék büszkék lehessenek rám és eldicsekedhessenek tehetségemmel. Az utóbbi időben sok családtagnak volt szülinapja és névnapja, így amellett döntöttünk, hogy egy napfényes szombati napon összegyűlünk hátsó teraszunkon és tartunk egy kisebb ünneplést.
Ezt egy nagy takarítás előzte meg azonban, hiszen az elmúlt hetekben borzasztó esőzések és viharok voltak, így egy kis renoválásra szorult az egész hátsó kert. Pakolászás közben azonban nem várt problémára lettünk figyelmesek. Az erővíz elvezető csatorna mentén teljesen átázott a fal, néhol penészedni is kezdett. Anyu és apu hihetetlenül kétségbeestek, hiszen eddig fel sem tűnt egyikőjüknek sem, hogy bármilyen probléma lenne.
Egyből hívtak egy csatorna szerelő szakembert, hogy a probléma minél előbb megoldódjon és zavartalanul ünnepelhessünk a családdal. Természetesen apa egyből neki akart látni saját maga, anya azonban ragaszkodott egy profi szerelőhöz.
A topvizgazfutesszerelo.hu oldalt keressük fel mindig, ha ilyen jellegű baj érne minket. Ez a cég csatornázással, duguláselhárítással, valamint víz-, gáz- és fűtésszereléssel foglalkozik Budapesten és Pest megye egész területén. Több, mint harminc éve vannak a szakmában, ez idő alatt pedig a legmagasabb, AA minősítést is megszerezték, így akár magánlakásról, akár ipari területről, vagy céges megkeresésről van szó, ugyanolyan profin járnak el mindenhol.
Legfőképpen azért szeretjük őket, mert nagyon gyorsak és profik. Vészhelyzet esetén akár egy órán belüli kiszállást is vállalnak, így elképesztően hamar megoldják a problémád. Egyszer fordult csupán elő, hogy vissza kellett jönniük egy másik időpontban, de akkor is csak azért, mert szükség volt egy alkatrész beszerzésére.
Továbbá azért is mindig hozzájuk fordulunk, mert munkájukra több évre meghosszabbítható garanciát is vállalnak. Így ha felmerül bármilyen probléma a garanciális idő alatt, ők kijönnek és költségmentesen megjavítják azt nekünk. Ráadásul minden szolgáltatásról és munkálatról részletes számlát adnak, amit a biztosító cégek is elfogadnak. Utóbbi nagyon jól jöhet egy kárenyhítési eljárás során.
Anyáék telefonáltak is a cégnek és egy rövid egyeztetést követően abban egyeztek meg, hogy minél előbb igyekszik kijönni hozzánk egy szakember. Ez valóban így is történt, hiszen alig egy órán belül már a kapunkban állt a csatorna szerelő. Gondosan felmérte a vízelvezető rendszer állapotát és meghatározta, mi is lehet a baj. Kiderült, hogy teljesen el volt tömődve a csatorna, így a víz nem tudott elfolyni az arra kialakított helyen, helyette pedig a fal mentén csordogált le.
Egyből munkának is látott és nagyon hamar megoldotta a problémát. Igazán precízen és gyorsan dolgozott, miközben én már javában próbáltam a kis “koncertemre”. Meglepetésemre a szerelő is ismerte a dalt, amit énekeltem, így ő is elkezdte velem dúdolni. A jópofa szituáció egyből oldotta szüleimben is a feszültséget, és én is jól szórakoztam.
Immáron a hangszálaim be lettek melegítve, a fal le lett takarítva, a csatorna pedig tisztább lett, mint új korában. Zavartalanul, időben elkezdődhetett a családi összejövetel, és mindez a topvizgazfutesszerelo.hu-nak és szakembereinek köszönhető.